Amaranta - Novella

Pszicho, a hervadhatatlan – Audriana Moore

City of Bones

Alida Brice ijedten kapta a fejét a szekrényből jövő hangos morajra. Teste megremegett, szemeit pedig kénytelen volt lehunyni egy pillanatra, hogy lásson az előtörő könnyektől. Hatalmasat sóhajtott, mikor fejében meghallotta azt a félelmetes kacajt. Közelebb lép, s remegő kezét a fogantyúra helyezni és lassan kinyitja azt. Megkönnyebbült szívvel, s lélekkel ül vissza a rozoga ágyra, mikor a szekrényből Angel nővér dagadt, fehér macskája ugrik elő. Dühbe gurult. Próbálta nyugtatni magát, de volt, ami megakadályozta. Utálod azt a dögöt. Miért nem végzel vele, mint, ahogyan Stellával tetted? Öld meg őt is Alida! Tudom, hogy te is akarod. Meg akarod őt ölni, hisz az utadban áll. Én itt vagyok, és segítek neked. Csak öld meg. Öld meg Alida. – suttogta a félelmetes hang a lány elméjében. Visszaemlékezett az első ilyen esetre. Akkor megtette. Megölte egyik társát, aki az útjában állt. Stella népszerű volt, s gyönyörű. Tejföl szőke haja gyönyörűen festett, ahogyan a nap rásütött. Alida pedig nem volt ilyen. Hollófekete haja volt, s szemei sem hasonlítottak a régi, gyönyörű zöld árnyalatra. Mára már azok is besötétedtek. Félelmetesen festett, s félelmetes is volt.

- Gyermekem itt az idő, hogy egy kicsit ki menny sétálni – a kedves asszony, mosolyogva nyitott be a lányhoz. Hanga nővér volt az egyetlen, aki megértette a lányt. Tudta, hogy ez az összetört kislány egy légynek sem tudna ártani. Vagy mégis?! Nem távolodott el tőle, s csak némán hallgatta őt. Mindenre egy válasza volt: Isten, mindent rendbe hoz. Alida már egy ideje nem hitt istenben. A hite még hat éves korában elszállt, mikor egy férfi a szemei láttára mészárolta le a családját. Néha még lejátszódik a fejében az a bizonyos jelenet. A vérfürdő. Látta, hogy a férfi, feldarabolja édesanyját. Minden kis apró darabjára egy csókot nyomott, mielőtt nevetve szétdobálta volna őket.

- Nem akarok, nem akarok találkozni vele – a lány hangja félelmetesen csengett. Ide- oda kapkodta a fejét. Karjait maga elé nyújtotta, s összeszorította tenyerét, ahogy remegett. Igaza volt. Itt volt, s figyelte minden léptét, hisz élvezte a lány szenvedését. Tetszett neki, hogy irányíthatja, hogy játszadozhat vele.

- Nincs már kint senki kincsem – nyugtatta. A lány a kopott keretű ablakhoz lépkedett. A sötétség már rég belepte az égboltot. Lenézett az udvaron álló hatalmas tölgyfa alá. Ott állt ő. Félelmetes, s önelégült arccal nézett vissza rá. Alida párat hátra lépett. A vér is megfagyott az ereiben, mikor az ismerős arc köszönt vissza rá. Azt a lényt látta, akit akkora gyilkos szemében. Frank Williamst, a 32 éves gyilkost először csak előzetes letartóztatásba helyezték, mikor meg találták a hullákkal játszadozni, miközben a kislányra kente a szülei vérét. Hosszas vizsgálatok után, megállapították, hogy a férfi örült. Nem csak egyszerű örült volt, hanem egy pszichopata, egy állat. Frank nem mindig volt ilyen. Egy békés, tisztelettudó kis lelkésztanoncként kezdett. Sosem látták szomorúnak, mindig segített mindenkin. Aztán abban az évben, minden megváltozott. Furcsa kérdésekkel bombázta a lakókat. Rémeket látott, s hangokat hallott, ugyan úgy, mint Alida. Egy bizonyos fekete lényről beszélt. Egy lényről, akinek tekintete rosszabb, mint a halál, kinek arca olyannyira telis-tele van gyűlölettel, hogy, aki először meglátja az arcát, nyomban felakasztaná magát, s szívesebben megégne a pokolban. Mikor a pszichológusok kérték, hogy rajzolja le őt, a férfi csak egy fekete kört rajzolt, minek a közepében nagybetűkkel beleírta: AMARANTA. Rá pár órára a férfi megpróbálta kivágni a saját szemgolyóit egy törött üvegablakkal. Frank a mai napig abban a házban fekszik, kényszerzubbonyban, lebilincselve ül a sötétben, s a sarokba bámul.

***

Az eső már percekkel az előtt eleredt, hogy a zárda lakói elindultak a busszal. A buszsofőr mérgelődött. Felkapcsolta a fényszórókat, mert egyszerre olyan sötét lett, és az út, ott előtte annyi volt csak, mint valami maszat a fák fenyegetően meredező fekete sora között. Alida már járt itt, de nem emlékezett fákra. Igaz, hogy 3 éve nyáron volt, de minden megváltozott az óta. Akkor még csak egy félénk lány volt, aki sosem mosolygott. Ma pedig, örültnek gondolta magát, s nem is tévedett. Határozottan örült volt, csak valóságalappal. Emlékezz Alida. Emlékezz, hogy ezek az emberek bezárnak téged, s az utadban állnak. Miattuk haltak meg a szüleid, s a testvéreid Alida. Azért kellett megölnöm őket, hogy téged ide küldjelek, s végezz ezekkel, az emberekkel. Bűnhődniük kell, hidd el. – az a rémes hang megint megszólalt a fejében. Felkészült a mészárlásra. Mindenkivel egyenként akart végezni. Tegnap miután mindenki elaludt, leosont a konyhába, s ellopott egy nagy, és éles kést. Feladta a küzdelmet, a hanggal szemben. Elszánta magát, s cselekedni akart. Meg akart szabadulni a hangtól, a rosszindulatú gondolatoktól. Mindentől. A fájdalomtó. Hirtelen a bátya James jutott az eszébe.

„- Miért ütöttél meg? – Alida, mint a többi átlagos hat éves kislány, felnyafogott. Kis buksijára simította a kezét, jelzés képpen, hogy tényleg fáj neki.

- Nem számít – legyintett. – Az már a múlt – mosolyodott el, majd leült a kislány mellé, a bőrkanapéra.

- De még mindig fáj – a kislány zöld, nagy szemei könnyek gyűltek, melyek halkan potyogtak le selymes arcán.

- Tudod Alida, a múlt gyakran fájhat és menekülhetsz előre, de akár tanulhatsz is belőle angyalka – nyomott egy puszit a kislány fájó pontjára, majd magához húzta, s letörölte a kis könnyeit.”

***

- Mit csinálsz Alida? – Ellen félénken közeledett a feketébe öltözött lányhoz. Ellen még csak 8 éves volt. Alida nem akarta őt bántani. Még nem. Nincs még itt az ideje, hogy bárki is meghaljon. Majd ha az óra éjfélt üt, s addig még van kerek 5 óra.

- Semmit – hangja közömbös volt. A kislány remegett. Apró kezeit a lány karjára simította. Alida szemei egy pillanatra elkerekedtek. Rég érzett ilyen gyengédséget.

- Én nem utállak ám téged – édes hangja betöltötte az egész szobát. Kedvesen mosolygott. – Szerintem különleges, s gyönyörű vagy – nehezen felállt egy kisszékre, s a lány füléhez hajolt. – Győzd le az AMARANTÁT Alida – suttogta. Ellen mosolyogva lelépett a székről, majd vidáman ugrálva ott hagyta a kételyek között bajlódó lányt.

***

A neon lámpa halványan égett. Az óra pontosan két perce ütötte meg az éjfélt. A lány őrlődött. Pulcsija titkos zsebébe ott lapult a kés. Fejében megannyi hang szólalt meg. Már nem csak a félelmetes hangot hallotta, már a családja is ott volt, bár ők a másik oldalt. Bíztatták a lányt, hogy nem teheti meg. Nem teheti ezt magával, s velük. Ők büszkék akarnak lenni a lányra, s nem fájó szívvel nézni, ahogyan lassan megörül. Már tíz perc telt el. A fekete alak egyre idegesebb, s idegesebb lett. Szemeiben még erősebben megcsillant a halál. Csak egyet kell csettintenie, és a lány holtan esik össze, de nem tette. Azt akarta, hogy szenvedjen. Kínozni akarta, mind fizikailag, mind lelkileg. Nem ismert lehetetlent. Az AMARANTA maga volt a lehetetlenség. A sötétség az estében, a légy a reggelben. Az eső, s a villámlás is ő volt.

Alida döntött. Nagyot sóhajtva leült Ellen mellé, majd halvány mosollyal az arcán ő is a játékba kezdett. A sötét hang megszűnt fejében. Fellélegzett, s hitt benne, hogy ennek vége van. Aztán a lámpa pislákolni kezdett. Körülötte mindenki boldogan nevetgélt, és játszadozott, az ő testét pedig ellepte a pánik. Szédülni kezdett. Homályosan látott, kezei pedig remegni kezdtek. Szemei előtt AMARANTA is megjelent. Cinikusan nevetett, olyan hangja volt, amitől mindenkinek felállt a hátán a szőr. Lassan közeledett. Félelmetes kezét felemelte. Hatalmas, s koszos körmeit Alida arcába véste, s letépte róla a bőrt. A kívülállók ebből annyit láttak, hogy a lány szeme fennakad, s holtan rogy össze mellettük.

***

1234. Október. 12 Magda Gruss Kalifornia belvárosában lemészárolt egy családot, majd rá 10 évre meghalt az elmegyógyintézetben ismeretlen okok miatt. 1345. Október. 12 Harold Wathson lemészárolta a családját. Miközben a rendőrség rátalált, a férfi a halott menyasszonyával beszélgetett, s a levágott gyűrűsujját dobálta. 10 évvel később ismeretlen okok miatt meghalt az elmegyógyintézetben. 1456 Rob Kross, 1567 Angela Franklin, 1638 Seena Kyle, 1799 Frank Williams, 1815 Alida Brice. A fiatal 16 éves lány családját 6 éves korában Frank Williams a kislány szeme láttára gyilkolta meg őket. Ugyan Alida nem ölt meg senkit, rejtélyes módon ugyan úgy, mint a többiek ismeretlen okok miatt meghalt. A halálesetek ismert jelzői, a véres fennakadt szemek, kikarmolt arc. Az évszázadokra visszanyúló gyilkosságok, még a mai napig sem lettek megoldva. Alida halálának a napja után megtalálták a macska tetemét is. A kis Ellen rozoga tükrébe pedig belevéstek egy mondatot. „Az AMARANTA hervadhatatlan.” Ellen ugyan nem hallt meg, de rejtélyes módon eltűnt. A legenda szerint, a kis Ellen testében él tovább, a mai napig. Vigyázz, hogy ne te legyél az, akit következőleg megszáll.

                                                               2014. 01. 28 Ellen Rose, halálos beteg. Tartózkodási helye: Magyarország.