2016. május 27., péntek

00. The Best Heart

The Best Heart
Sziasztok!
Belekezdve egy újabb történetbe, végre megoszthatom veletek az Iker Casillasról szóló kisebb gondolataimat.
Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket.
A másik történet ugyan úgy folytatódik majd.! :)
Üdv, 
Audriana Moore
Prológus




THE BEST HEART 

Deliah Espino (Carbonero)

Sóhajtva hátradöntöm a fejem az ülésben, majd lehunyt szemmel próbálom kiűzni a rossz dolgokat a fejemből. A szemeim előtt akaratlanul is feltűnik a Spanyol férfi, aki elrabolta a szívem. Minden idők legnagyobb hibáját követtem el, mikor megcsókoltam egy olyan férfit, akinek felesége van. Bár tudtam, hogy nem lesz belőle semmi, nem tudtam, s tudok parancsolni, az iránta érzett szerelmem felett. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer az unokatestvérem férjébe leszek szerelmes. Egy olyan férfiba, aki számomra nem csak, hogy elérhetetlen, de tiltott is. Az autó leparkol, én pedig kénytelen vagyok megtörölni az arcomat, amin még a tíz perccel ezelőtti könnyeim száradnak. Kezembe vére a táskámat, s a kabátomat az arcom elé tartva várom, hogy a testőröm Bob végre kinyissa az ajtót, s végre a házamba érve utat engedjen az érzéseimnek, melyek a lelkemet mardossák. A fotósak megvadulnak, amint kilépek a biztonságot nyújtó kocsiból. A világ felé muszáj mindennap a boldog oldalamat mutatni, ami ma semmiképpen sem menne. Néhány újságíró bántó kérdése után a cérna teljesen elszakad, a könnyeim pedig újra hullani kezdenek. "Tisztában van vele, hogy tönkretett egy családot? ", vagy " Deliah, mit szól ahhoz, hogy egy világ tartja magát, egy neveletlen ribancnak?". A rajongóim, akik fel- fel tűnnek a firkászok között, sajnálkozva néznek rám. Már nem voltam az a lány, akit a hősüknek tartottak. Elvesztettem mindet, mikor Madridban, megismertem azt a férfit. Beérve az ajtó sírva elhajítom a kabátomat, a táskámból előkotrom a cigarettás dobozomat, majd rágyújtom. A hátamnál Bob felveszi a fekete szatén kabátot és a fogasra akasztja.
- Hagyj magamra - morgom, miután hatalmasat szívtam a káros anyagból. Amint a fűst a tüdőmig hatol, egyből megbánom, hogy rágyújtottam, de nem törődve az érzéssel, újra beleszívok. A nagydarab testőrtől is kapok egy sajnálkozó pillantást, majd felfogva a kérésemet elhagyja a házat. A telefonom vad csörgésbe kezd, de nem foglalkozva vele, előveszek egy üveg vodkát, majd tisztán belekortyolok. Keserű szájízzel kapcsolom be a tv-t egyenesen a sztárhírekre. Fintorral az arcomon, gúnyosan mosolyogva találkozom azzal a képpel, ami nemrég történt. Először a két nappal elcsattant csókról, majd a körülbelül 10 perce elcsattant pofonról, amit Saratól kaptam.
- Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagy ezt megtenni velem - jelent meg szemeim előtt Sara zokogó arca. - Utállak, te ribanc - kiáltotta dühösen, majd kezét lendítette, ami egyenesen az arcomnak csapódott. 
Minden erőmet összeszedve kikapcsolom a folyton csörgő mobilomat, s cigarettával a számban, kezemben az üveggel, eldőlök a kanapén. Hangosan zokogom. A fájdalom belülről mardos. A legjobban az fáj, hogy ő nem állt ki mellettem. Elmondhatta volna, hogy ő ugyanúgy benne volt, mint én. Ehhez ketten kelletünk. Egyedül nem tudtam véghezvinni ezt. Iker pontosan ugyanúgy akarta, ahogyan én.
- Deliah Espino a fiatal énekes tehetség és unokanővére Sara Carbonero, a csinos sportriporter  sosem tartott erős viszont egymással. A két hölgy, ma úgy látszik végleg összeveszett egymással, ugyanis Iker Casillas, menyasszonya pofonnal jutalmazta a 22 éves lányt. Az ok nem más lehet, mint a pár napja felröppenő Delier. A Spanyol válogatott kapust, ugyanis rajtakapták a fiatal lánnyal, forró csókokat váltva. Később a Real Madrid csapatkapitánya tagadta, hogy bármi köze is lenne az énekesnőhöz, majd bevallotta, hogy hibát követett el. Úgy látszik Miss Carbonero vőlegényének meg tudott bocsájtani, de unokahúgának nem - mosolygott a kamerába a középkorú nő. Nem értenek semmit. Senki nem érti meg, hogy mi is zajlik le bennem. Elnyomom a csikket, és új szálra gyújtva előveszem a dalszövegfüzetemet. Erőszakosan megtörlöm az arcomat, a cikit pedig a hamutartóba helyezem. A szavak maguktól kezdenek el kavarogni a fejemben.

You got me sippin' on something
I can't compare to nothing
I've ever known, I'm hoping
That after this fever I'll survive
I know I'm acting a bit crazy 
Strung out, a little bit hazy....

2016. május 14., szombat

TBD -05

The Best Duo
Sziasztok!
Nem is tudom, hogy hogyan kezdjem.
Pár nappal több, mint egy éve nem írtam ide semmit.
Hiányzott?
Nagyon!!!
Azt hiszem most jött el a pillanat, hogy folytatni tudjam. Folytatni akarom. Írni szeretnék...újra. Megváltoztam, s biztos vagyok benne, hogy ezt majd az írásomon is észreveszitek majd.
Köszönöm azoknak, akik eddig is velem voltak, s lesznek.
Megpróbálom rendszeresen új részekkel színezni, e blog életét. 
Üdv, 
Audriana Moore
Negyedik Fejezet
Anahi telefonját a füléhez szorítva hallgatta szerelme mondani valóját. A férfi vágyakozva harapott ajkaiba, mikor meghallotta a lány mézédes nevetését. Már az elejétől fogva tudták, hogy nehéz lesz a távolság. Tervezték, hogy végleg összeköltöznek Németországban, de egyikük sem akarta, hogy Anahi minden álmát feladja, így megegyeztek, hogy egyszer itt, máskor pedig ott élnek. 
- Annyira sajnálom, hogy nem lehetek veled ezen a nehéz napon - sóhajt szomorúan végül a telefonba a lány. Benedikt csapatának ma kemény meccse lesz a címvédő Bayern ellen. Bene az ilyen fontos meccsek előtt mindig ideges, és egyetlen ember képes megnyugtani őt ilyenkor. A szerelme. 
- Tudom kedvesem, de majd csak túl leszek rajta. Ne bánkódjunk annyit, ugyanis hamarosan meglátogatlak, és egy kis időt végre együtt tölthetünk.
- Már alig várom, de most nem mondjuk meg a srácoknak, hogy itt vagy - suttogja játékosan a készülékbe. Benedikt nevetve hátradől az öltözőben, miközben nevetve csapkodja a térdét. Csapattársai érdeklődve kapják felé a fejüket, de ő egyáltalán nem törődik a külvilággal.
- Nem hiszem, hogy nagyon el tudnánk titkolni előlük. Talán csak meg kell őket kérnünk, hogy hagyjanak kettesben.
- Bene te is ismered őket. Úgysem szállnának le rólunk - magyarázza a Spanyol lány, miközben a zárba illeszti a kulcsot. Már az elején nagyon meglepődött. Annak idején nem gondolta volna, hogy az ő Madridi játékosai ilyen nagyon megkedvelik a Német kedvesét. Fontos volt számára, hogy a "családja" is kedvelje azt a férfit, akit szeret.
- Mennem kell édesem, a félidőben hívlak - búcsúzik el Benedikt. Anahi szomorkásan ugyan, de elköszön. A férfi nagyot sóhajtva teszi el a készüléket, míg a mellette ülő Magyar származású csapattársa Ádám kérdően tekint rá.
- Nagyon elcsavarta a fejedet ez a lány, mi? - löki meg kedvesen barátját a 28-as. Szalai egyébként még azelőtt ismerte a lányt, hogy Benedikt bemutatta volna őket egymásnak. Anahi történetesen imádja a Magyar válogatottat, így már volt alkalmuk találkozni Ádámmal.
- El sem tudod hinni, hogy mennyire.

JAMES RODRÍGUEZ

- Mit a mai edzés utáni program? - érem be Benzemát futás közben. 
- Elfelejtetted mi? 
- Már egy hete beszéltük róla, azóta bulizni is voltunk egyszer, persze, hogy elfelejtettem - nevetek fel. Tényleg nem vagyok benne biztos, hogy jól emlékszem rá. Azt hiszem a fiúk meccset akarnak nézni, és beülünk valahova sörözni, vagy enni. 
- Benediktnek ma meccse lesz, így azt nézzük a fiúkkal és Zoraidával. 
- Zoraida? 
- Ja, bocs. Akarom mondani Anahival és nála leszünk. 
- Benedikt, Anahi pasija? 
- Ja, már egy ideje együtt vannak - bólogat. - Nagyon megkedveltük a Németet, így ma beülünk szurkolni neki a Tv elé. 
Miután már nem válaszoltam, csak egy kösz biccentéssel kocogtam tovább Benzema elhúzott mellettem. Ha a lánynál leszünk, akkor én is megvagyok hívva, vagy nem? Az oké, hogy Cris már egy hete szólt, de nem hiszem, hogy Anahi örülne neki, ha ott lennék.
Nem leszek gyáva. Szépen oda megyek Anahihoz és megkérdezem. Esküszöm olyan vagyok, mint egy hisztis kamaszlány, aki nem tudja, hogy mégis hogyan mondja meg az osztálytársának, hogy tetszik. Pedig egy csak egy ártatlan kérdés.
Miután vége lett az edzésnek gyorsan az öltözőbe siettem. Hamar elkészültem, s nagyon reménykedtem benne, hogy itt találom még Anahit. Kifulladva értem oda az irodájához, ahova sajnos, bekopogva észre kellett vennem, hogy - ugyan az ajtó nyitva, de - nincs bent senki. Beléptem az egyszerű kis helyiségbe. A falak bézs színűek, és az egész olyan szolid. Nem ezt képzelné el az ember egy ilyen kaliberű csajtól.
- Szia - lépett be a lány az ajtón. - Mit szeretnél?
- Én csak beszélni szeretnék veled.
Szótlanul ült le a székébe, majd az íróasztala előtt lévő másikra mutatott. Nem mertem megszólalni, így csak némán követtem a példáját. Újra körbenéztem az irodában és csak most vettem észre, hogy a falakon különféle érmek lógnak, a polcon pedig elég szép számban tornyosulnak a kupák.
- James, ha nézelődni jöttél el kell, hogy küldjelek, mivel rengeteg papírmunkám van, és négyre haza is kéne érnem, mire a meccs elkezdődik - mondta, majd tekintetét visszafordította egy rakás papír felé.
- Pont ezért vagyok itt.
- Mert sok a dolgom? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem, dehogy - mentegetőzöm.
- Akkor mégis miért?
- Tudom, vagyis érzem, hogy amióta itt vagyok mi nem igazán szimpatizálunk egymással, és ugye ma lesz ez a kis összejövetel. Nem tudom, hogy én is szívesen látott vendég vagyok, vagy nem akarod, hogy ott legyek. Csak ezt akartam megkérdezni - fejezem be a mondandómat.
Anahi először csak kifejezéstelen arccal bámul rám. Hatalmasat sóhajt, a válla leereszkedik. Leteszi a tollat a kezéből és végre belekezd.
- James, ha az egész csapatot meghívom, az azt jelenti, hogy az egész csapatot szívesen látom. Úgy érzed te a Real Madrid hivatalos tagja vagy?
- Biztos, vagyis persze, ez természetes - hebegem. A lány halvány mosolyt ereszt felém. Talán még sosem volt ilyen barátságos a tekintete velem szemben, mint most.
- Téged is szívesen látlak Rodrígues - nevet fel halványan. - Most pedig tűnés mert ha nem végzek időben, nem lesz mit adnom nektek enni, és akkor órákig hallgathatjuk Sergio nyavalygását.
Szinte ebben a pillanatban felpattanok. Talán mégsem utál annyira engem ez a lány. Elhadarok egy gyors köszönést és már ott sem vagyok. Hirtelen eszembe jut, hogy ma Taxival jöttem, így ideje lenne hívni egyet. Mielőtt kivenném a telefont a zsebemből feltűnik a színen Cristiano.
- Te még itt?
- Csak beszédem volt Anahival, és te?
- Rúgtam még párat - rántott vállat. - Mostanában sok rajtam a feszültség.
- Mi a baj?
- Szakítottunk Irinával. 


2015. május 7., csütörtök

TBD- 04

The Best Duo
Sziasztok!Nagyon sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig kellett várni a következő részig. Nem tudom azt mondani, hogy megígérem minden héten megpróbálok részt hozni. Hamarosan nyár van, én pedig mindenképpen több idővel fogok rendelkezni. 
Üdv, 
Audriana Moore
Negyedik Fejezet

JAMES RODRÍGUEZ

- Szóval, Nicole rád is kivetette a hálóját? - bök oldalba nyújtás közben Ramos.
- Mi van?
Segio nevetve tovább áll, válaszra sem méltatva. Morogva folytatom tovább a feladatot. Borzalmasan unalmas már, hogy a fiúk azóta szívatnak, mióta kiderült, hogy lefeküdtem Nicoleval. Ha nem tudnám, hogy van magánéletük, azt hinném, hogy nem mások, mint kérdezős perverzek, akik arra gerjednek, hogyha más szexuális életét beszélik ki.
- James miért bicegsz? - kérdezi kissé idegesen Ancelotti.
- Csak begörcsölt a lábam, semmi komoly - felelem. Mogorván megdorgál, hogy igen is nagy dolog, majd elküld a sportorvosunkhoz, hogy kérjek némi lazító kenőcsöt. Itt a Madridiaknál minden tényleg profibb. Itt minden kis mozzanatunkra pontosan figyelnek. Ancelotti pedig tökéletesen kihozza belőlünk a maximumot.
- Anahi? - szólítom meg a nőt, aki fehér köpenyben háttal állva nekem pakolgat. Felkapja a fejét, majd felém fordul.
- Mond.
- Carlo küldött egy kis kenőcsét - felelem, majd felülök az ágyra. - Szörnyen begörcsölt a vádlim.
- Feküdj a hasadra - adja ki az utasítást. - Jobb, vagy bal?
- Bal.
Ahogy a keze a vádlimhoz ér, érzem, hogy az izmaim dolgozni kezdenek. Természetesen tőle is megkapom a fejmosást, hogy figyelnem kell magamra. Megígértette velem, hogy hogyha legközelebb ilyen fordul elő, nem várom meg, hogy Ancelotti ideküldjön, hanem egyből felkeresem őt.
- Jó ég James, ezek nagyon nagy csomók. Esküszöm legközelebb kinyírlak, ha eddig húzod magad.
Hát ez kedves. Így is tartok tőle, de ő még fenyeget is. Hát nem aranyos?
- Milyen volt a hétvégéd? - váltok témát. Addig sem oktat ki.
- Jó volt James, és úgy hallottam a tiéd is.
- Sergio, Ronaldo, vagy Marcelo mesélt?
- Jesé - kuncog fel. Azonnal felkapom a fejem. Jé, nevetni is tud.
- Miért beszél nekem folyton mindenki Nicolaról?
- Azért Rodrígues, mert mind ismerjük a lányt, és a múltját. Bár örülök neki, hogy találtál valakit, akivel elszórakozhatsz, de nem te vagy az egyetlen, akire lecsapott már. Sese, Roni, Isco, Jesé, de még Pepe is órákat mesélhetne róla, hogy Senora Fuentes miként próbálkozott be nála.
- Szóval örülsz, hogy találtam valakit? - támasztom meg az állam a kezemen, s feljebb emelve a fejem a szemébe nézek. Szempilláimat megrebegtetem, arcán pedig egy mosolygós grimasz suhan át.
- Ennyi maradt meg a mondandómból kisfiú? - rázza meg lemondóan a fejét. Várjunk csak, .... kisfiú? - Csak vigyázz vele.
- Felnőttek vagyunk Anahi. Ez csak szex volt.
- És ezzel ő is tisztában van?
- Nem tudom - vántom meg a vállam. - Biztos.
Miután elhagyja a számat az utolsó szó elgondolkodom. Biztos csak egy egyszerű kaland volt köztem és a lány között? Nem, határozottan nem csak egyszeri volt. De akkor mégis miért mondom ezeket Anahinak? Bár nem tartozom magyarázattal senkinek, és amúgy sincs semmi köze hozzá, hisz nem is kedvel engem. Én viszont nagyon kedvelem Nicola Fuentest, akit egyből fel is kell hívnom, amint hazaértem. Ha már új csapat, úgy ország, miért ne lehetne új kapcsolatom is végre. Salome biztosan kedvelni fogja, és Nicola elmondása szerint, ő imádja a gyerekeket. Nem lesz itt probléma. A barna hajú szépség engem határozottan megfogott. A kivételes csípő mozdulataival pedig teljesen belopta magát a szívembe.

ANAHI PUENTE 

- Anahi kérlek, ne legyél már mindig ilyen komoly - szorította meg gyengéden a karomat Sara. Pilar csak nevetve követett minket, míg Irina Cristianoval beszélt telefonon, aki már fél órája panaszolta a barátnőjének, hogy a fájós lába miatt unatkozik. 
- Drága barátnőm, mellettetek valakinek gondolkodnia is kell. 
- Nagyon vicces vagy - forgatja meg a szemeit Nagore. Én voltam a Real Madrid játékosainak barátnői, feleségei között a legfiatalabb, mégis a legidősebbnek éreztem magam. 
- Emlékeztek mikor a fiúk részegen egy sztriptíz bárba tértek be, és elkezdték másnap mesélni, hogy milyen kedves lányokkal találkoztak? - nevetett fel Clarisse miután elhaladtunk az említett klub mellett. A fiúk a BL után eléggé felöntöttek a garatra, s a megünneplést a Seducción nevű bárban folytatták tovább. Ahol különlegesen kedves, és készséges escort lányokkal találkoztak, akiket eléggé védtek is, miután Irina hatalmas patáliát csapva lekurvázta az egészet. A mai napig nem tudom elfelejteni a portugál arcát, aki az alkoholtól elmámorosodva védi Huanita becsületét, akit két gyermeke vár otthon, Miguel és Juan. 
- Nem is akarok visszagondolni arra - pufogott az orosz. - Cristiano még a mai napig emlegeti azt a nőt, akinek állítólag elragadó természete volt. 
- Életemben nem nevettem még annyit - jelentettem ki. Nagore csak barátian vállba bökött. 
- De csak azért mert Benedikt nem volt ott. 
- Bizony ám barátnőm, ha a te párod is ott lett volna, ugyan úgy felháborodtál volna, mint mi - veregetett vállon Pilar. 
- Rendben igazatok van. Inkább beszélgessük valami másról. 
- Talán elmondhatnád nekünk, hogy mégis miért nem kedveled az új kolumbiai játékosunkat -kíváncsiskodik Nagore. 
Csak megforgatok a szemem. Ezek a nők rosszabbak, mint a leghíresebb pletykarovat. - Nem mondtam, hogy nem kedvelem. Egyszerűen csak még nem bízom benne. Mindenkivel ilyen vagyok. 
- Nem Anahi, egyáltalán nem vagy ilyen mindenkivel. Ha Tonit ilyen rövid idő alatt megkedvelted, miért nem tudod befogadni Jamest is? 
- Nem tudom.
- Dehogy nem tudod - piszkálódik Irina is. - Nem akarod bevallani magadnak, hogy bizony James Rodrígues talán bejön neked. 
- Te örült vagy - nevetek fel hisztérikusan. Még, hogy tetszik nekem. Nekem nem tetszik James. Egyszerűen csak nem kedvelem a srácot. Nincs ezen mit magyarázom. 
- Talán igaza van Irinának. 
- Teljesen megőrültetek. 

2015. április 5., vasárnap

Superwoman - Toni Kross [Novella]


A lány 25 vonzó árnyalata


Shanti egészen jól tűrte, mikor a szolgálólányok kisminkelték az arcát. Kivételesen nem mozgott, nem tiltakozott annyit. Ma csak a szempillaspirál sokaságába kötött bele. Általában kiakadt, ha rá akarták adni a szárit és a dupattát, de ma mégis megengedte, sőt az egészet az édesanyja választásával. Shanti nem volt egyszerű indiai lány. Annak ellenére, hogy ő volt a Szultán legkisebb gyermeke, őt tartották a legbölcsebbnek a családban. A mai nap viszont különleges volt számára.
- Ne legyél tiszteletlen, amikor a vendégek megérkeznek - rázta meg lányát Kavita, a Szultán negyedik felesége.
- Azt hittem nem kedvelitek a futballistákat - lép ki édesanyja markai alól. Ő volt a világ legboldogabb indiai lánya, mikor megtudta, hogy a kedvenc csapata a Real Madrid a hazájukba látogat.
- Nem is, de édesapád szeretne jó benyomást kelteni azokra a férfiakra - ült le a középkorú nő, a lánya ágyára. - Mellesleg Kohinoornak férj kell.
- És te úgy gondolod, hogy apánk, majd engedélyezi ezt?
- Édesapád áldását adta rá - vágta rá az asszony. Kohinoor két hónapja töltötte be a tizennyolcadik életévét. A gyönyörű barna hajú lánynak minden férjjelölt megfelelt, de magának a Szultánnak magas elvárásai voltak. A lány kétségbeesetten próbált férjet találni magának. Minél előbb, annál jobb - mondogatta mindig.
- Van is kiszemeltetek, édesanyám?
- Mindenképpen szeretnénk, ha a férfi Spanyol származású lenne.
A lánynak a Spanyol származásra egyből beugrott Iker Casillas, Sergio Ramos, vagy éppen Isco neve, akik igazán félelemben lehetnek ma este.

*****
- Mindig is tudtam, hogy nem vagy szent Kross - lihegte a férfi fülébe. A lány teljesen meztelen volt, s már attól is felhevült a vére, hogy csak a férfi szemeibe nézett. Azokba a csodálatos szemekbe, amik most érte csillogtak. A lány érzékien végigsimított a Német férfi tökéletes testén. A vágyat, szinte érezni lehetett a levegőben. Shanti nem volt tapasztalt, mégis tudta, hogyan vegye el a férfi eszét. Nem csak gyönyörű, fiatal lányként, de igazi vadmacskaként is, megismerhette őt. Toni szerencsésnek érezte magát. Sosem gondolta, hogy az ártatlan levelekből - amiket az évek során váltottak - egy légyottba keveredtek. 
- Már nem bírom sokáig szépségem - suttogta. Kezei megindultak a lány mellei felé. Shanti mellbimbói azonnal megkeményedtek. Amikor a férfi ajkai végigcsókolták a combját, már nem bírta tovább. A férfira vetette magát. Az ajkuk egy percre sem vált el a másikétól. 

Mikor Toni a lányba hatolt, a csillagokat látta. Nem teketóriáztak. Úgy mozogtak együtt, mint két egyforma rugó, amik egymásba tapadtak. Mikor a lány elment, a férfi nevét sikítozva, Toni szíve hatalmasat dobbant. Tudta, hogy most szegett meg minden szabályt, amit magának kötött. Tisztában volt vele, hogy soha többet nem léphet India területére, ha mindez kiderül. Azt is tudta, hogy Shanti nagyon megütheti a bokáját, de jelenleg semmi más nem érdekelte, csak az, hogy a lány bőre az övéhez ér, hogy az ajka együtt mozog az övével. Bár tiltott volt, mégis tökéletes. Most már hitt benne. Most már elhitte a lány levelező nevét. A lány 25 vonzó árnyalattal. 

2015. április 2., csütörtök

TBD - 03

The Best Duo
Sziasztok! Hivatalosan is visszatértem. Remélem tetszik a rész. Üdv, Audriana Moore :)
Harmadik Fejezet

ANAHI PUENTE 

- Hol akartok majd letelepedni, ha összeházasodtok? - teszi fel váratlanul a kérdést Sara, Iker barátnője, s gyermekének anyja. Az egész társaság, szinte egyszerre fordul felénk. Én Benediktre nézek, aki csak vigyorogva belekortyol a borába, majd kezébe fogva, a kezemet, csókot nyom rá.
- Ezen még nem gondolkodtunk - válaszolja. Témába jött már, hogy esetleg én költözöm oda, vagy ő ide, de nem döntöttünk. Engem minden Madridba húz, míg őt Gelsenkirchenbe. Jelenleg képtelen lennék feladni a munkámat, s tudom, hogy Bene nem is várja el tőlem. Sosem lennék képes azt mondani neki, hogy hagyja ott a csapatát, hogy velem lehessen. Elfogadtuk, hogy messze vagyunk egymástól. Amikor csak tehetjük meglátogatjuk a másikat. Két éve vagyunk együtt. Mind a két helyen közös házunk van. Együtt választottuk ki, együtt rendeztük be, együtt döntöttük el, hogy mindkét helyen hagyunk egy külön szobát, ami csak az első babánké lehet. Sok mindent terveztünk, de nem teljesen döntöttük el, hogy hol szeretnénk végleg letelepedni.
- Van még időtök - legyint Sergio. Bene rám kacsintott, majd Sergiora vigyorgott. Mosolyogva ráztam meg a fejem, mikor eszembe jutott a mai mondata: Alig várom, hogy Frau Höwedes legyél. 
- Remélem nem sok - nyom egy utolsó puszit az arcomra, majd visszafordul a meglepett társaság felé.
- Terhes vagy? - nyel félre Marcelo. Hangosan nevetve rázom meg a fejem, Bene röhögve döntötte hátra a fejét. Szemét módon, alig láthatóan végigsimított a hasamon. - Biztos, hogy terhes vagy - pattan fel a Brazil, majd mellé térdelve a hasamat kezdi kémlelni.
- Nem vagyok terhes bongyi - simogatom meg a fejét, majd hajánál fogva hátra húzom mikor motyogni kezd a hasamnak, hogy: "itt van Marcelo bácsi" vagy, hogy "itt a szupersztár keresztapukád". - Benedikt csak szórakozik veletek. Amúgy meg, mondtam én, hogy te leszel a gyerekem keresztapja.
- Ne is tagadd - húzza ki magát. - Hallottam, hogy azt beszéltétek az én szerelmemmel, hogy az első gyerekednek biztos, hogy mi leszünk a keresztszülei - kacsint, a kacarászó Clarissere.
- Te kihallgattál minket - csattan fel.


JAMES RODRÍGUEZ


A hétvége hamar eljött, s miután édesanyám beállított, a lányommal a karjain, minden értelmet nyert. Abban a pillanatban, hogy megláttam a rózsaszínbe öltözött gyöngyszemet, tudatosult bennem, hogy mennyire is hiányzik az, hogy nap, mint nap lássam. Salome volt életem elfénylőbb csillaga, a világom, akiért bármit megtennék. Szerettem volna, ha velem él, de nem szerettem volna elszakítani őt, sem az édesanyjától, sem a gyökereitől, s az időm sem engedte volna meg, hogy mellette legyek, így kénytelen vagyok beletörődni, hogy hetente csak egyszer láthatom őt. Miután elmagyaráztam Nicolanak, hogy ma nem érek rá, hisz csak a lányommal akarok lenni, egyből bevásárolni indultam, hogy minden legyen itthon a kislányom számára. Nic kis hisztizés után ugyan, de megértette, hogy ma semmiképpen sem találkozunk. Erősködött, hisz már nagyon szeretné látni a lányomat, de ez még korai lenne. Két napja történt, hogy közelebb kerültem hozzá. Az együtt töltött éjszaka után képtelen voltam elengedni a Spanyol származású lányt. Pontosan olyan volt, mint amilyenre számítottam. Érzelmes, szenvedélyes s kissé vad, pont, mint Nicola Fuentes. Nem volt bennem félelem. Nem éreztem hibásnak magam, hogy tovább léptem a válással végződő kapcsolatomon. Siettem? Igen, hamar túl akartam lépni rajta. Madrid és az új helyem a királyi gárdánál mindent megváltoztatott. Talán egy másik ember leszek. Az emberek nem csak a kolumbiai Jamesként fognak emlegetni, hanem a Real Madrid egyik játékosaként, ami sikereket sikerekre halmoz, mint a többi fehér színben pompázó játékos.
- Beilleszkedtél már? - tudakolta édesanyám, aki a konyhában szorgoskodott, amióta ideért. Salome egy nyalókával a szájában, s a jobb kezében egy babával, ült az ölemben, én pedig nem győztem raktározni az édes babaillatát.
- Igen - felelem - mindenki kedves velem. Hihetetlen érzés velük játszani anya. Ők profik, híresek és tehetségesek, jó érzés közéjük tartozni.
- Gondolom Cristiano jelenléte is nagyban befolyásolja a teljesítményedet - somolyog rám. Amikor a Real Madrid ajánlatot tett értem, szinte ujjongtam, hogy a példaképem csapattársa lehetek.
- Ronaldo nem csak legendás focista, de csodálatos ember is.
- És a belső munkatársak?
- Ők is jó fejel, bár Ancelotti keresztlányával, aki egyébként a csapat orvosa, nem igazán találtam még meg a hangot - fintorogtam. Anahi Puente egyáltalán nem volt szimpatikus, s a minap ő is közölte a véleményét rólam. Szerinte még nem kellett volna leigazolni egy ilyen nagy csapatba. Érdekes volt, hogy csak engem fúrt mindig oldalba, mert sem Tonival, sem Keyronnal semmi problémája nem volt, s nincsen. Én pedig maradtam a szemében a fekete bárány, aki elmondása szerint, nem tud olyan profin futballozni, mint a többi RM játékos.
- Olyan szigorú? - kérdezi. Tipikus anya. Olyan jószívű.
- Bár csak az lenne - horkanok fel újra. - Nem csak, hogy szigorú, vaskalapos, de még bunkó is a javából. Ez már nem nő, hanem Godzilla.
- Szép lány?
- Igen az - vallom az igazat. Nem is tagadnám, hogy a Spanyol származású lány igen gyönyörű. Sokkal jobban el tudnám képzelni egy kifutón, mintsem nagydarab focisták között. Anyu sunyi tekintettel rám nézett, majd újra visszafordult a gázhoz. 

2015. március 1., vasárnap

A BLOG 2015. 04.01-IG SZÜNETEL! 
Elnézést kérek mindenkitől, de ez a hónap elég húzós lesz számomra, így sajnos EZ  sajnos szünetel. Addig is mindenkinek sok, sok puszit küldök . 

2015. február 17., kedd

FIFTY SHADES OF GREY - SPOILER

Hát igen, itt tartunk. Azt gondoltam, hogy meg bírom állni, hogy ne írjak róla, de nem megy. Miután ott voltam 11-én a premier előtti vetítésen, majd 12 - én a premieren, utána pedig 14 -én szintén alkalmam volt megnézni, teljes összképet kaptam a filmről. Az egész film azzal kezdődik, hogy betekintést kapunk, miként készül szeretett Mr. Greyünk és Miss. Anastasia Steele. Eközben Annie Lennox - I Put A Spell On You számát hallhatjuk. ( Nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy az egész film alatt a dalok voltak a legérdekesebbek.) Azután következik az első főbb jelenet, mikor Ana interjút készít, a megközelíthetetlen agglegénnyel. Aztán jelenetről jelenetre ugrunk, s már ott tartunk, hogy Ana megismerkedik Cristian édesanyával, aki olyan gyorsan tűnik is el, amilyen gyorsan megérkezett. Ana lediplomázik, majd elutazik az édesanyjához, ahol történetesen megjelenik Mr. Grey. Természetesen ezek között a jelenetek között történik az is mikor a Charlie Tangoval Seattle-be utaznak Ellie Goulding - Love Me Like Do című száma alatt, ami szerintem a legszebb jelenet a filmben. Ezután következik az a bizonyos vanília, amivel Cristian orvosolja a helyzetet. E közben Sia csodálatos dalát az Salted-et hallhatjuk. Itt láthatjuk először meztelenül Miss. Steelet, és Mr. Grey kezek fenetét. Aztán a bizonyos "Örültem az ismeretségnek" e-mail után, betekintést nyerhetünk, egy igen vad éjszakának, amit 5 másodpercbe belemerítve, Ana megismeri az igazi Cristian egyik részét. Azután pedig szépen lassan beindul a történet. 

Igen van benne olyan rész, amit egyáltalán nem olvashattunk a könyvben, s sajnos olyan is, amit egyszerűen csak kihúztak a történetből. Nekem is egy az volt a legnagyobb problémám, hogy igen rövidke volt, az első kötethez képest, de 500 oldalt elég nehéz lehetett bele nyomorítani 125 percbe. 

A szereplőkről nekem elég pozitív véleményem van. Dakota tökéletesen eljátszotta az esetlen Anat, Jamie pedig - annak ellenére, hogy nem fűztem hozzá sok reményt, az interjúkon elmondottak miatt - kellemesen csalódtam. Tökéletesen illettek egymáshoz. Bár Jamie arcát nem kellett volna ennyire szőrteleníteni. (Ezt inkább Ana combjával kellett volna megtenni.) Kate tökéletes volt, pontosan ilyennek képzeltem. Eliott nekem egy kicsit túl helyes volt, míg Grey apját és Miát csupán 30 másodpercig láthattunk az egész film alatt. Jesé is jó volt, bár nekem nem jött át. Nálam a legnagyobb favorit, a színész, aki mindent vitt, az Taylor volt. Nekem ő jött át a legjobban. Tökéletesen beleillett a szerepbe, egyszerűen elképesztő volt. 

Nekem a film összességében nagyon tetszett. Vicces volt, romantikus (néhol kicsit túl nyálas), és pont annyi 18- as jelenet volt benne, amennyi kellett. 
10/7,5- re értékelmén a filmet, persze ez csak az én véleményem. 
Még annak is megnézhető egyszer, ha ne igazán kedveltük a könyvet, vagy nem szeretjük az ilyen műfajú filmeket. Csalódás a film azoknak, akik több erotikát vártak, bár azoknak ajánlom inkább a pornófilmeket. 

A könyv.. 
A könyv felülmúlhatatlan. Szeretem a könyvet, mind az elbaszott 50 árnyalatával együtt. Sokkal jobb, mint a film. Aki még nem olvasta a könyvet és nem is látta a filmet, annak ajánlom, hogy először olvasson, majd csak utána üljön le a vászon elé. Higgyétek el így sokkal jobb. 

2016...
2016 márciusa...